Blog

Tenisz – milyen fizikai előnyei vannak?

2021.04.12.

A tenisz azon kevés mozgáslehetőségek egyike, ahol garantáltan távolságot tudunk tartani partnerünktől, ráadásul egy olyan hatékony sport, amely az egész testet megmozgatja. Ragadjon ütőt, és tudja meg, milyen előnyökkel jár ez a nagyszerű edzésforma!

A tenisz minden korosztálynak kitűnő lehetőség az összetett mozgásra. Számtalan fizikai előnye miatt izgalmas kihívást jelent a test számára és nagyszerű zsírégető - óránként körülbelül 400 kalóriát égethetünk el gyakorlásakor. A felsőtestet és a lábainkat is intenzíven dolgoztatja, miközben folyamatosan váltott ritmusban mozgunk, hogy elérjük a labdát. Számtalan kutatás bizonyítja a tenisz agyunkra gyakorolt előnyös hatásait is: játék közben megtanulhatjuk előre látni tenisz partnerünk mozdulatait és gyengeségeit, emellett folyamatosan döntéseket kell hoznunk. Ezáltal olyan készségeket fejleszthetünk, amelyek segíthetnek a mindennapi életben is.

A játék többféle szinthez igazítható: például játszhatunk kisebb pályán és könnyebb labdákkal. A sárga teniszlabda inkább haladó és profi játékosoknak való, mert nehezebb és nagyobbat pattan. A zöld vagy a narancs színű labdák lágyabbak, így a kezdők nagyobb eséllyel találhatják el őket.

A tenisz szépsége, hogy a fedett pályáknak köszönhetően nem csak nyáron, hanem egész évben játszható. Ha már rendszeresen teniszezünk, érdemes befektetni egy olyan teniszcipőbe, amely kellő tapadást biztosít és megfelelő kényelmet ad. Fontos szempont a láb stabilizálása és a rezgések csillapítása is, amelynek köszönhetően csökkenthető a sérülések esélye.

A gyógytorna kiváló kiegészítése lehet a tenisz mellett testünk karbantartásának. A terápia segít fenntartani az izomegyensúlyt és megerősíteni a láb és a térd körüli izomzatot, hogy megfelelően támasszák az ízületet. Várjuk szeretettel budapesti és szentendrei rendelőinkben!

Vissza a bloghoz

Szolgáltatásunk

Gyógytorna

Sokan úgy gondolják, hogy a gyógytorna csak a sérülések utáni időszakban fontos és szükséges, pedig a gyógytornának nagy szerepe van a sérülések elkerülésében. A tervezett műtétek előtti időszakban is központi szerepet játszik a prekondícionáló gyógytorna, csakúgy, mint a műtét utáni rehabilitáció tekintetében. A terápiák segítségével a rehabilitáció hatékonyabbá és gyorsabbá tehető. Gyógytornászaink segítenek megtanítani pácienseinknek, hogyan legyenek aktív részei a fejlődésnek, hiszen a rehabilitáció team munka.

Részletek
A szívroham nem csak a férfiak betegsége!

A gyakran férfibetegségként emlegetett szívroham valójában kétszer annyi nő halálát okozza évente, mint a mellrák. Bár a fő tünet általában a mellkasi fájdalom, egy tanulmány szerint a nők 43 százaléka nem érez ilyen jellegű tünetet a szívinfarktus során.

Mit tehetünk a ráncok késleltetéséért? – 2. rész

Előző bejegyzésünkben a Plasmage kezelésről esett szó, amely a szem körüli ráncok finomítására irányul, illetve elsősorban a szemhéjon lévő felesleges, megereszkedett bőr eltávolítására alkalmazható. De nézzük, milyen további szépészeti kezelés segíti Önt az egészséges bőrkép megtalálásában és fenntartásában!

Szarkalábak – mit tehetünk a ráncok késleltetéséért?

Az idő előrehaladtával bőrünk egyre érzékenyebbé válik és ráncosodni kezd. Bár ez a folyamat normális velejárója az idősödésnek, egyénenként más ütemben tapasztaljuk meg negatív hatásait. A szem a lélek tükre és általában a szemünk és a szem ráncai az elsők, amelyek árulkodnak valódi életkorunkról.