Blog

Achilles-ín gyulladás – mi állhat a probléma hátterében?

2021.06.07.

A túl merev talpú cipőkben folyamatosan megfeszül az ín, ami a sarok hátsó részén fel szokta törni a lábunkat. Ezt általában könnyen orvosolhatjuk cipőnk váltogatásával és ragtapasszal. Az íngyulladás kialakulása mögött azonban több dolog is állhat, mint a bemelegítés hiánya, a merev izmok, vagy akár mozgásszervi megbetegedés.

Szervezetünk fájdalommal üzen arról, hogy valami nincs rendjén. Hosszas ülés, fekvés után feszülést érezhetünk sarkunk fölött, amely a bemelegedés során idővel enyhülni fog. Gyulladás esetén viszont jellemző a reggelente sajgó vádli, a mozgás közben érzett tompa vagy éles fájdalom. A láb visszafeszítése is fájdalmassá válhat, az ín mentén pedig duzzanat, megvastagodás jelentkezhet. Egyéb betegségek is járhatnak a fenti tünetekhez hasonló panaszokkal, ezért a pontos diagnózis megállapítása mindenképp szakorvosi állapotfelmérést igényel.

Az achilles fájdalom okai leggyakrabban a vádli és az achilles megerőltetésén túl a sportolás, túrázás közben ért sérülések, az örökletes tényezőkből adódó sérülékeny szalagok, a lúdtalp, a jelentős túlsúly, illetve a magas sarkú cipők vagy az egyenes talpú papucsok gyakori viselése. A túlterhelés veszélye különösen nyáron a legnagyobb!

Az első és legfontosabb, hogy pihentessük a lábfejünket. Szükség esetén borogathatjuk, jegelhetjük, de a fáslizás is jó megoldás lehet, illetve nem szteroid tartalmú gyulladáscsökkentő szerekkel is enyhíthetőek a panaszok. Ha valaki nem szeretne lemondani a sportolásról, csak olyan mozgásformát válasszon – például úszás, elliptikus tréner használata -, amely során teljesen tehermentes állapotba kerül a lába. Súlyos esetben helyileg alkalmazott szteroid tartalmú injekciók csökkenthetik a gyulladást és igen jó hatásúak lehetnek a fizikoterápiás kezelések, többek közt a lágylézer kezelés. Az infravörös lézer fénye mélyebb rétegekben nyelődik el - biológiai hatása akár 8-10 cm mélységben is érvényesül - , így kiválóan használható az achilles-ín gyulladására is.

Ha már régóta fennáll a betegség, és hosszú időre kiestünk a mindennapos mozgásból, a fizikoterápia segíthet a gyulladás miatt elgyengült izmok megerősödésében. Jelentkezzen reumatológiai szakrendelésünkre vagy gyógytorna szolgáltatásainkra, illetve Safe Laser kezelésre, amelyet több szolgáltatásunk részeként is igénybe vehet. Szakembereink készséggel állnak rendelkezésére budapesti és szentendrei rendelőinkben!

Vissza a bloghoz

Szolgáltatásunk

Safe Laser kezelés

Részletek
Ájurvédikus gyógyítás egyéni alkatunk szerint

Az ájurvédában a betegeket alkatuknak megfelelően kezelik, amely nem csak tüneti kezelés, hanem az egyén fiziológiai és pszichológiai lényének gyökeréig hatoló módszer.

Lassítható a szem természetes öregedése?

Viccesen azt szoktuk mondani, hogy a nagybetűs élet 40 felett kezdődik… és tényleg! Hiszen 40 év felett mindannyiunk esetében jelentkezik az úgynevezett közeli olvasási probléma.