Dr. Kotroczó Anikó

ájurvédikus (ayurvédikus) tanácsadó, jógaterapeuta

Képzéseinek főbb állomásai:

2005-ben egészségfejlesztő terapeutaként diplomázott, majd 2012-ben vaisnava jógamester szakon végzett a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán. 2014-ben a walesi University of Newport egyetemén Social services management szakon szerzett MA diplomát.

A több, mint 23 éves ájurvéda és jóga tanulmányai egyik legfontosabb állomása az volt, hogy 2016-ban Indiában megszerezte az alternatív gyógyászat doktora címet. Ezen belül ájurvéda és jógaterápia szakon tanult és jelenleg is ezzel foglalkozik. Számára az ájurvéda és a jóga a mindennapjai része, vallja annak filozófiáját és alapelveit is, hiszen saját magán is tapasztalja áldásos hatását.

Az egészségmegőrzés akkor kezdődik, amikor megértjük azt az alapelvet, hogy saját magunk vagyunk felelősek az egészségünkért. Sőt, a betegségekre és a gyógyulásra ugyanez érvényes. Addig nehezen tudunk meggyógyulni egy betegségből, amíg semmit nem változtatunk a gondolkodásunkon, a hozzáállásunkon, az életmódunkon, a szokásainkon. Az ájurvéda ezért csodálatos, mert komplex megoldást nyújt már a kezdetektől fogva. Utat mutat abban hogyan építsük fel a napirendünket, mire figyeljünk évszakváltáskor, mi a számunkra egyénileg megfelelő étkezés, milyen gyógynövényeket és kiegészítéseket érdemes használni.

Az ájurvédában az egészség három alappillérének az áhárát (megfelelő táplálkozás), a vihárát (megfelelő napirend) és az ausadhít (gyógyító terápiák, gyógynövények alkalmazása) tartják.

A tanácsadás alkalmával pont ezért nagy hangsúlyt helyez a helyes táplálkozás beállítására, a megfelelő személyre szabott életmód kialakítására és az ájurvédikus gyógynövények megfelelő alkalmazására. Örömmel áll rendelkezésre bárkinél, aki életmódváltásban van és iránymutatásra lenne szüksége.