Blog

Derékfájás - elkerülhetetlen?

2020.05.21.

Gerinc panaszokat illetően két nagy csoportra lehet osztani az embereket, az első csoportban vannak azok, akiknek már fájt valaha élete során a gerince, a másik csoportban pedig azok, akiknek fájni fog!

Természetesen nem ennyire elkeserítő a helyzet, sokan úgy vélik, a probléma ott kezdődik, hogy két lábon járunk. Véleményem szerint nem a járással van a gond, hanem miután megtanultunk két lábon járva egyenes gerinccel élni, mi elsősorban ülésre használjuk leginkább a testünket manapság!

Ülő életmódunk egyik nagy hátránya, hogy a csontjaink és izmaink nem megfelelő helyzetben vannak akár napi több órán keresztül. Szervezetünk egyik legjobb tulajdonsága, az alkalmazkodó képesség ebben az esetben hátrány, hiszen a testünk az ülésnek megfelelő helyzetben rögzül, így hiába állunk fel a székből a megfelelő erősítés és nyújtások nélkül ülő helyzetben ragadunk állás közben is.

Kövesse figyelemmel további bejegyzéseinket, melyekből sok hasznos információt tudhat meg, mit tehet egészségének megőrzéséért!

 

Vissza a bloghoz


Szolgáltatásunk

Gyógytorna

Sokan úgy gondolják, hogy a gyógytorna csak a sérülések utáni időszakban fontos és szükséges, pedig a gyógytornának nagy szerepe van a sérülések elkerülésében. A tervezett műtétek előtti időszakban is központi szerepet játszik a prekondícionáló gyógytorna, csakúgy, mint a műtét utáni rehabilitáció tekintetében. A terápiák segítségével a rehabilitáció hatékonyabbá és gyorsabbá tehető. Gyógytornászaink segítenek megtanítani pácienseinknek, hogyan legyenek aktív részei a fejlődésnek, hiszen a rehabilitáció team munka.

Részletek
Zavarja Önt a pára szemüveg- és maszkviselés közben? –válasszon páramentes szemüveglencsét!

Mindennapjainkban a koronavírus elleni védekezéshez nélkülözhetetlen az arcmaszk, hiszen viselése alapvető fontosságú a járvány terjedésének visszaszorításában. A szemüveget viselők helyzetét viszont nagyban megnehezíti az a kellemetlenség, hogy lencséjük folyamatosan bepárásodik.

Tudatos futás – mit jelent és hogyan alkalmazhatjuk előnyeit?

Amikor tudatos futásról beszélünk, lelkileg kapcsolódunk a pillanathoz, és eltávolítjuk azokat a zavaró tényezőket, amelyek a múlt vagy a jövő kapcsán juthatnak eszünkbe.

Én-hatékonyság – működő megküzdési stratégia testi fájdalomra!

Fájdalmaink megélésében a lelki tényezők meghatározó szerepet játszanak: gondolkodásunk, múltbeli tapasztalataink képesek erőteljes hatást gyakorolni közérzetünkre.